Cégünkről
A Medius Iroda 1991-ben alakult, győri székhellyel. Működésünk több mint két évtizede során, kiemelkedő szakmai referenciákat szereztünk a közvélemény- és piackutatás, az integrált üzleti/piacépítő marketing kommunikáció területén, illetve az Európai Unió különböző programjai által támogatott hazai/nemzetközi projektekhez kapcsolódó PR, tájékoztatási és konfliktuskezelési szolgáltatásokkal.
Magyarországon az EU által támogatott felzárkóztató nagyprojektekhez kapcsolódóan, a 2001-ben nyilvánosan meghirdetett első PR tendert is irodánk nyerte, sőt azóta közel ötven hazai és nemzetközi közbeszerzésen szerepeltünk sikeresen.
Az üzleti marketing kommunikációs feladataink mellett, megbízásaink többsége, az EU által is támogatott projektek (ISPA, INTERREG, HUSK, ROP, HEFOP, REPUS, KIOP, KEOP, TÁMOP, TIOP stb.) PR, tájékoztatási és szemléletformálási kötelezettségeinek megvalósítására irányult.
Több kollégánk, sikeres EU vizsga után szakértőként kapcsolódott be a környezetvédelmi szemléletformálásra meghirdetett pályázatok szakmai értékelésébe.
Meghatározó tevékenységeink közé tartozik még: élménykommunikációs események, nagy rendezvények, konferenciák, sajtótájékoztatók szervezése, média- és kommunikációs tréningek, csapatépítő programok generálása, kreatív grafikai kivitelezések, komplett kampánystratégiák tervezése, honlapok, webes megjelenések fejlesztése, kiadványok szerkesztése, könyvek kiadása, marketingkampányok tervezése, lebonyolítása.
Számos helyi, regionális rendezvény mellett, két európai szintűt is szerveztünk, illetve egy világbajnoksági esemény kommunikációjában vállaltunk szerepet.
Irodánk kapott megbízást az első Országos PR Konferencia teljes körű lebonyolítására, amely az EU támogatásával megvalósuló környezetvédelmi projektek, beruházások kommunikációs-modellalkotó szakmai összejövetele volt.
Magyarországon egyedülálló, modellértékű kompetenciával rendelkezünk a települési stratégia és rendezési tervekhez innovatívan illeszkedő „jövőműhely-roadshow-k” és értékleltárok szervezése területén.
A következetes márkaépítés, az újszerű/impulzív és kreatív megjelenésű hatékony eszközök használata képes csak a termékeket, szolgáltatásokat kiemelni a versenykörnyezetükből. Ennek szellemében kaptunk megbízást, és terveztük meg sikeresen a Pannonhalmi Borvidék marketing stratégiáját, a borvidék komplex arculatát (logoját, védjegyét), kiadványait, honlapját. A „Teremtett Borvidék” című album megjelentetésével és a helyi bormarketing konferencia megszervezésével hozzájárultunk a borvidék piaci pozíciójának jelentős javulásához.
Kiemelten kezeljük az államigazgatás (önkormányzatok), az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló társulásokat, projekteket, eseményeket.
A mai változó és kevésbé kiszámítható világban a költséghatékonyság és a gyors adaptációs képesség kiemelkedően fontossá vált, így a teljes körű marketing és kommunikációs szolgáltatásokat professzionális alvállalkozókkal, széleskörű kapcsolatrendszerrel biztosítjuk.
A minőségi szolgáltatásaink során - kedvező árakon - mindig az adott feltételek mellett megvalósítható, legjobb megoldás elérésére törekszünk.
Medius, ahol csak a legjobb elég jó.
Száraz Lajos
szociológus / cégvezető

“Körbenézel és azt látod, hogy mindenki egy irányba halad... Lépj ki a sorból és hagyd, hogy téged kövessenek” |
![]() |