MEDIUS

Friss

Keresés
Nemzetközi szakmai konferencia
A Belügyminisztérium megbízásából kétnapos szakmai konferencia szervezési feladatait láttuk el Budapesten, a margitszigeti Ensena Thermal Hotelben. A munka során rendezvénytechnikai szolgáltatásokkal segítettük az eseményt, továbbá különböző rendezvényszervezési feladatokat végeztünk és szakembereket biztosítottunk Megbízónk részére, sőt különálló programként sétahajózást is szerveztünk a vendégek részére.
Óvodai fejlesztések indulnak Körmenden
A Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Bölcsőde fejlesztésének keretében Horvátnádalján és Molnaszecsődön újítják fel az óvodákat. A projekt hivatalos indító rendezvényének szervezésében Irodánk is részt vett, valamint a megvalósulás ideje alatt közreműködünk a körmendi lakosság tájékoztatásában is.
Első vetítés: megnyitotta kapuit a körmendi mozi
Irodánk munkatársai is közreműködtek a felújított körmendi mozi nyílt napjának előkészítésében és lebonyolításában. Megtartották az első vetítéseket: az általános iskolások a Wonkát, a középiskolások a Semmelweis című életrajzi drámát nézték meg. Az érdeklődők bejárhatták a modern épületet, az újranyitással a körmendiek 12 év után mozizhatnak majd ismét.
A "Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díj" átadása
Hetedik alkalommal, 2024. január 22-én került sor a díjátadóra a körmendi Batthyány Örökségközpontban. A rendezvény előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában Irodánk ebben az évben is közreműködött.
Lezárult a Győr és térsége hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése
A beruházás hivatalos zárásához kapcsolódó rendezvényen a Társulás vezetői bemutatták a megjelent vendégek és média munkatársai számára a projekt fontosabb állomásait és a megvalósult fejlesztéseket. Cégünk az indulástól kezdődően segítette PR, kommunikációs feladatok ellátásával az érintett lakosság tájékoztatását.
Közel 1,8 milliárd forintból fejlesztették tovább Pécs hulladékgazdálkodási rendszerét
A hatékonyabb hulladékgazdálkodási rendszer feltételeinek megteremtése volt a célja Pécs Megyei Jogú Város által 1,8 milliárd forintból megvalósított projektnek. A program keretein belül többek között szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas edényzetet szereztek be és új hulladékszállító járműveket állítottak forgalomba. Irodánk látta el a projekt érintett lakosságának részére szóló kommunikációs és tájékoztatási feladatokat.
"Együtt a tisztább környezetért!" szemléletformáló kampány
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás szemléletformáló programsorozatát "rekord idő" alatt valósítottuk meg. Két és fél hónap során 100 db rendezvényt bonyolítottunk le, szemléletformáló tartalmú kiadványokat és különböző ajándéktárgyakat készettünk, létrehoztuk és működtettük a kampány Facebook oldalát is.
„A sport egyenlővé tesz” rendezvény Keszthelyen
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Regionális Központjának megbízásából nagy örömmel kapcsolódtunk be  "A sport egyenlővé tesz” elnevezésű közösségépítő rendezvény megvalósításába. A munka során ajándéktárgyakat szállítottunk a résztvevők részére, rendezvénytechnikai szolgáltatásokkal segítettük a két napos eseményt, továbbá különböző marketing és kommunikációs feladatokat láttunk el.
Elkészült a Mosoni-Duna torkolati mű
Elkészült és hivatalosan is átadásra került a régió legnagyobb vízügyi beruházása, a Mosoni-Duna torkolati műtárgy. Az egész beruházáshoz kapcsolódóan irodánk végezte a kommunikációs feladatokat, így az ünnepélyes átadás szervezésében és lebonyolítlításában is közreműködtünk. A rendezvény különlegessége volt, hogy az ünnepség helyszíne egy rendezvényhajó volt, amely "átzsilipelt" a torkolati műtárgyon,
”Civil pezsgés Győrben” projekt
Véget ért a „Civil Pezsgés Győrben” című projektje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületnek, melyet a Családi Kör nevű szervezet munkatársai valósítottak meg.Irodánk is közreműködött a sikeres megvalósításban, kiadványokat készítettünk és részt vettünk különböző közösségeket összekovácsoló rendezvények lebonyolításában is.
Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny Körmenden
Minden évben egyszeri alkalommal kerül sor az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyre, amit a Pálinkatörvényben foglaltak szerint a Pálinka Nemzeti Tanács kiemelt feladatként szervez. Az idei versenyben szereplő pálinkák érzékszervi bírálatára 2022. május 23-25. között, Körmenden került sort.
Az eseményhez kapcsolódó programsorozat "Pálinka Ünnepe" címmel valósult meg, a helyi kampány feladatait cégünk valósította meg.
Rábaszentmihály Ízei a közösségi médiában
"Rábaszentmihály Ízei - fókuszban a vevők" című projekt keretében megújítottuk a Rábaszentmihály Ízei Gyártó és Értékesítő Szociális Szövetkezet arculatát, elindítottuk közösségi média oldalukat is, továbbá különböző ajándéktárgyakat és kiadványokat készítettünk a Szövetkezet részére.
Gasztroshow az új körmendi piacon
Az új körmendi piac nyitásához kapcsolódóan ételkóstoltatással egybekötött Gasztroshow-t szerveztünk a piacra látogató vásárlók és látogatók számára.
Boldog Dr. Batthyány-Strattmann László emlékkonferencia Körmenden
Dr. Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta. A boldoggá avatott szentéletű „szegények orvosára” 2021. október 9-én emlékkonferenciával emlékeztek tisztelői. A rendezvény teljes körű előkészítési és lebonyolítási feladatait irodánk végezte.
Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója projekt
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából láttuk el a „Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója II.” elnevezésű projekthez kapcsolódó kommunikációs feladatokat, melynek során a beruházásban közvetlenül érintett lakosságot célzott média hirdetésekkel, információs kiadványokkal tájékoztattuk.
Felső-Dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása projekt
Befeződött a Felső-Duna projekt, amely beruházás célja a Felső-Duna árvízlevezető képességének növelése és a meglévő ökológiai állapotok további javítása volt. Cégünk a kommunikációs és nyilvánosság feladatok megvalósítása során végigkövette a projekt főbb állomásait, a megbízás keretében többek között rendezvényeket szerveztünk, média-megjelenéseket jelentettünk meg, kiadványokat készítettünk.
A "Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díj" átadása
Negyedik alkalommal, 2021. január 22-én került sor a "Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László-díj" átadására a körmendi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomban. Az idei évben a Covid19-világjárvány következtében előírt korlátozó intézkedések miatt a YouTube-n élőben közvetítettük az eseményt.
Nívódíjat kapott Magyarország legnagyobb intermodális csomópontja
Építőipari Nívódíjat kapott komplex infrastruktúra létesítmény kategóriában a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő. A kikötő a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális központja. Büszkén vállaltuk a projekt PR és kommunikációs feladatainak elvégzését. Gratulálunk a konzorciumnak a rangos díjhoz.
Új fedett piac és árusító tér épül Körmenden
Körmend Város Önkormányzata - sikeres pályázat alapján - 400 millió forintos támogatással, a régi nyitott piaci területen új fedett piac és árusító tér beruházását kezdi meg a közeljövőben. A projekt keretében egy 282,53 m2 alapterületű árusító tér és egy 475,24 m2 alapterületű, vásárcsarnokként is üzemelő épület kerül megvalósításra, rendezvénytérrel zárható üzletekkel.
Jelentős állomásához érkezett a Mosoni-Duna torkolati mű éptése
Időközi sajtótájékoztatót szerveztünk a Vének közelében lévő Torda szigeten, ahol zajlanak a „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja”  című vízügyi projekt építési munkái. A kivitelezés jelentős mérföldkőhöz érkezett: a héten megkezdték a monumentális szegmens elzáró szerkezetek beépítését a műtárgyba, melyből az egyik szegmenstábla daruval történő látványos beemelését kísérhették figyelemmel a résztvevők.
“Körbenézel és azt  látod,
 hogy mindenki egy irányba
 halad...
 Lépj ki a sorból és hagyd,
 hogy téged kövessenek”
MEDIUS Group